Az óvodás korba történő megérkezés lényeges útieseménye a felnőtté cseperedésnek, megkoptatott mérföldkőnek látszó, mégis fontos megállóhely, az első igazi, több vágányos ÁLLOMÁS, leszámítva a csecsemőkor kiscsodáit, úgymint mosolyog, átfordul, vissza is, kúszik, mászik, ül, áll, jár, „kimondta, hogy anya”… Az óvoda, az más. Az, hogy végre beléphetünk azon a 90 centinél nem magasabb kis zöld kapun, jóval több, mint pusztán három gyertya a szülinapi tortán. Az óvodai érettség kisbizonyítvány, a szülő megkínálása azzal az elismeréssel, hogy sikeresnek találtatott a megelőző 3-3,5 év megfeszített munkája, kínlódása, amit gyűjtőnéven gyereknevelésként emlegetnek. A gyerek kiskönyvébe kvázi jelképesen beütik, hogy „szocializálódásra képes”: öröm, boldogság.
Ezért hát az óvodai beíratás napján pezsgős vacsora dukál, az első szülői értekezletre pedig az eseményhez méltóan csinosban illik érkezni, új blúz, szép ing, amiben aztán sosem volt magasságig kihúzva magunkat, büszkén hallgathatjuk a következő három év stratégiai tervét. No nem mintha egyszerű volna egy 20 cm magas, 25*25-ös felületű kisszéken egy órán át egyenes háttal ülni, de küzdeni kell, mert aki feladja, könnyűnek találtatott, s gyermeke helye az óvodai társadalomban talán örökre eldől vagy inkább feldől. Szóval ülünk, és várjuk a szülői fénypontját, az óvodai jelek ismertetését, ugyanis nagyon nem mindegy, hogy három éven keresztül katicabogár vagy kisvonat. De nem ám.
Az óvodai jeleket aszerint osztják, hogy mit képes az óvodás korú gyerek lerajzolni, ezt követi a nemek szerinti leválogatás. Azt senki nem kérdi, mit tud anya és apa lerajzolni, vizuálisan elképzelni. Egyáltalán szeretne-e pl. szőlőkarikákat hímezni, és akar-e a következő három év minden augusztusában a méteráruba szaladni merlot színű cérnáért.
Egy valamire való szőlő lerajzolása minimum 6 karikába kerül, felülről lefelé haladva ’három, kettő, egy’ megosztás szerint, végül – a fürtjelleget erősítendő – jár még egy farkinca a karikahalom tetejére. Az óvodai ruhaszett heti 5 nappal kalkulálva, benti, kinti, váltó- és tornaruhát is feltételezve minimum 20 db kisgatyát jelent, ugyanannyi kistrikót és pólót, legalább fele ennyi pulóvert, 12 db utcai, 13 melegítő nadrágot, szezonálisan 3 pár cipőt, gumicsizmát, hótaposót, kabátot, sapkát, kesztyűt párban, tornazsákot, 2 garnitúra ágyneműt méreten aluli törölközővel kísérve és egy váltás kedves plüssállatot. Ez a bázis visszafogottan felszorozva is 720 darab szőlőszem hímzését adja feladatba a következő két szűk hónapban.
Nem kérdés, mindez összehozza a családot, legalábbis ami a hímezni még tudó ágát jelenti. A kézimunka közben legalább lesz időnk beszélgetni a csemetével, a pszichológusokat szerzőként jegyző cikkek úgyis rendre ennek hiánya miatt korholják a modern szülőt. Mesélhetünk a gyereknek a szőlőről mint gyümölcsről, és hallgathatunk a borról…
A nagymamák hatásvadász módon értelemszerűen felemlegetik egykori jelünket, és akkor 30 év homályából nyilván felsejlik majd a kispléd, jobb felső sarkában a hímzett tulipánnal, a jellel, amit még ma is legalább háromféleképp tudunk lerajzolni. És a tulipán menthetetlenül hozza majd magával Tibcsi, az első szerelem képét, az ovis farsangokon eltáncolt lassúk sziluettjét, meg a szívószálnyakláncét, amit tőle kaptunk, és az ékszeres ládikában őrzünk ma is. Aztán felbugyognak azok az emlékek, amit a kis szőlő jelűnek biztosan nem adunk tovább: az ablakon át történő, kudarcba fulladt szökési kísérlet, a seggre verés, amit a délutáni alvás helyett tanúsított röhögésért kaptunk, meg a milliliterre pontosan kiporciózott csapvíz a kék műanyag pohárban minden délelőtt, pontban 10-kor.Ezt a kis szőlő jelű már úgysem érti, ahogy a tulipános kiskertek öröme is csak a miénk. Ő viszont egy napon otthon lesz minden pincében…